|
2006. május 30. |
|
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet előírásai értelmében az államháztartás alrendszereihez tartozó szervek közzéteszik a 2004. január 1-ét követően általuk nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek nevét, a támogatás célját, összegét, valamint a támogatási program megvalósításának helyét; a humánszolgáltatásokat ellátó szervezeteknek és személyeknek nyújtott támogatások kedvezményezettjeinek megnevezését, a támogatás célját, összegét, a 2003. évre visszamenőleg; a 2004. január 1-ét követően általuk kötött, nettó ötmillió forintot elérő, vagy azt meghaladó értékű, árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésére, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon, vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó szerződések megnevezését, tárgyát, a szerződést kötő felek megnevezését, a szerződés értékét, határozott időre kötött szerződés esetén annak időtartamát, valamint az említett adatok változását; az elemi költségvetésük elfogadását követő 30 napon belül a költségvetési alapokmányukat (évente); alapító okiratukat 2004. január 1-től.
A közérdekű adatok közzétételéről Üvegzseb, közérdekű adatok az államháztartásról
|